Adolf Eichmann

 Eichmann 1906-ban a németországi Solingenben született, de gyermekkorától Ausztriában élt. Linzben ugyanaz a tanár tanította történelemre, aki korábban Hitlert is. Műszaki tanulmányait félbehagyta, és 21 évesen egy olajtársaság utazó ügynökeként helyezkedett el. 1932-ben, egy linzi ügyvéd ismerőse rábeszélésére belépett a náci pártba és az SS-be. (Az ügyvéd, dr. Ernst Kaltenbrunner, 1943-ban Heydrich utódaként az RSHA vezetője, és egyben Eichmann főnöke lett.) Nem sokkal később elvesztette állását, visszatért Németországba, és egyéves SS-katonai kiképzésen esett át. 1934-ben belépett az SD-be, ahol először a szabadkőművesekkel, majd a zsidókkal foglalkozott. Rövid ideig héberül tanult, majd 1937-ben hivatalos kiküldetésben a Közel-Keletre utazott, és néhány órát eltöltött a palesztinai Haifában. (Később előszeretettel hazudta zsidó vezetőknek, hogy Palesztinában született és folyékonyan beszél héberül.) Igazi karrierje az Anschluss után kezdődött, amikor Bécsben felállította a Zsidó Központi Kivándorlási Hivatalt, és rövid idő alatt megszervezte több mint százezer osztrák zsidó kényszerkivándoroltatását. Módszerét Heydrich parancsára 1939-ben Prágában, majd Berlinben is meghonosította. Az 1939-ben alakult RSHA-ban a IV. hivatalon (Gestapo) belül létrehozott zsidóügyi részleg (IV/B/4) parancsnokává nevezték ki. 1941-től ő irányította a németországi, majd a megszállt országok zsidóságának deportálását a megsemmisítő táborokba. 1942-ben Reinhard Heydrich RSHA-főnök munkatársaként részt vett a wannseei konferencián, amelynek jegyzőkönyvét ő készítette el.

Eichmann a leigázott országokba küldte személyes képviselőit, akik a helyszínen a Gestapóval és az SD-vel együttműködve megszervezték a helyi zsidó lakosság elkülönítését, elfogását, koncentrálását, majd deportálását. Több szövetséges államban megbízottjai a német követség zsidóügyi tanácsadóiként működtek. Eichmann a berlini központból irányította az egész kontinensre kiterjedő akciókat, és csak rövid látogatások erejéig jelent meg az egyes országokban. Taktikájának lényege abban állt, hogy mindig a legkisebb ellenállás irányában haladt: először a menekült német zsidókat, később az idegen állampolgárságúakat, majd a "hontalanokat" követelte, végül pedig bejelentette igényét valamennyi, az adott országban élő zsidóra. Az egyes akciók sikere tehát bonyolult tárgyalásokat igényelt a helyszínen, miközben a megsemmisítő táborok kapacitásának ismeretében kellett megszereznie a szükséges mennyiségű vagont. Ez utóbbi a háborús helyzet romlásával egyre nehezebbnek bizonyult, máshol politikai nehézségekbe ütközött. Ilyenkor feletteseihez, Müller Gestapo-főnökhöz, Heydrichhez, az RSHA vezetőjéhez (annak halála után Kaltenbrunnerhez), néha személyesen Himmler SS-Reichsführerhez fordult. 1942-ben Eichmann elutasította, hogy megtervezze a magyar zsidók részleges deportálását. A német Külügyminisztérium egyik vezető munkatársának szóló levelében azt írta, hogy az üggyel addig nem érdemes foglalkozni, amíg nincs lehetőség a zsidókérdés teljes körű végső megoldására Magyarországon. Az idő őt igazolta. 1944-ben már hónapok óta gyakorlatilag feladat nélkül vesztegelt, amikor parancsot kapott, hogy állítsa össze csapatát, és induljon Budapestre. Himmler - teljesen alaptalanul - attól tartott, hogy Magyarországon a varsói gettó felkeléséhez hasonló helyzet alakulhat ki, ezért a korábbiakban megszokottól eltérve személyesen Eichmannt küldte Magyarországra. A Gestapo-körökben "Mesternek" titulált Eichmann Mauthausenbe rendelte legkipróbáltabb beosztottait (Theodor Dannecker, Alois Brunner, Dieter Wisliceny, Franz Novak stb.), akik szintén megbízatás nélkül lézengtek. Az alakulatot a parancsnok után "Eichmann-különleges egységnek" (Sondereinsatzkommando Eichmann - SEK) nevezték. A SEK a magyar hatóságokkal együttműködve a következő hónapokban majdnem félmillió zsidót deportált, túlnyomó többségüket Auschwitz-Birkenauba. Saját bevallása szerint is ez az akciósorozat volt tevékenységének csúcspontja. A magyar és német nácik sikerét erősítette, hogy Eichmann baráti viszonyba került Endre László belügyi államtitkárral, aki a Belügyminisztériumban a zsidó ügyeket irányította. A munkája során sokak számára pedáns hivatalnoknak tűnő Eichmann gyakran egyeztetett Höss auschwitzi parancsnokkal a gyilkolás technikai részleteivel kapcsolatban. 1944 tavaszán kifejezetten az ő kérésére helyezték vissza Hösst Auschwitzba, hogy ő irányíthassa az Eichmann által deportált magyar zsidók kivégzését.

Júliusban Horthy leállította a budapesti zsidók ellen tervezett akciót. Ezután önerőből Eichmann csak két internálótábor rabjait volt képes deportálni, de bízott a folytatásban. 1944 augusztusában a román kiugrás körüli zűrzavart kihasználva Horthy menesztette a Sztójay-kormányt, és így a budapesti zsidók deportálása lekerült a napirendről. A SEK és vezetője "kitelepítési szakértőként" ősszel Erdélyben szervezte az oroszok elől menekülő szász lakosság kimenekítését. Az októberi nyilas puccs után Eichmann diadalmasan tért vissza Budapestre és rögeszmésen folytatta a deportálásokat. Mivel a vasútvonalakat szétbombázták, a SEK a Szálasi-kormány által átadott zsidókat gyalogmenetekben küldte az osztrák határon épülő erődvonalakhoz kényszermunkára.

Eichmann 1944 karácsonyán, közvetlenül az orosz ostromgyűrű bezárulása előtt menekült el a fővárosból. 1945 tavaszán még azzal hencegett, hogy nevetve ugrik a sírba, ahová már zsidók millióit küldte, de már RSHA-s munkatársai sem szívesen álltak vele szóba. Főnöke és egykori pártfogója, Kaltenbrunner is éreztette vele, hogy jelenléte nem kívánatos. Eichmann áprilisban az osztrák Alpokba húzódott maradék embereivel, hogy ott partizánháborút folytassanak a szövetségesek ellen. Hamarosan belátta, hogy elképzelése nem több ábrándnál, és a német kapituláció után hamis néven vonult fogolytáborba. Amikor leleplezés fenyegette, megszökött, és újabb hamis néven évekig egy eldugott erdőgazdaságban dolgozva bujkált, miközben túlélők és a szövetséges hatóságok vadásztak rá. 1949-ben náci szervezetek és egy katolikus főpap segítségével Ricardo Clement névre szóló hamis útlevelet kapott, és Argentínába menekült. Nem sokkal később követte családja is. Azt hitte, megfeledkeztek róla, de 1960 májusában az izraeli titkosszolgálat egy kommandója Buenos Aires külvárosában álló háza elől elrabolta, és Izraelbe szállította. Eichmannt több hónapos kihallgatás után Jeruzsálemben bíróság elé állították, és halálra ítélték. A börtönben megírta emlékiratait. 1962 tavaszán felakasztották és hamvait a tengerbe szórták. Izrael állam történetében Eichmann volt az egyetlen ember, akit kivégeztek. A médiában folyamatos nyilvánosságot kapó perének hatására halála után háborús bűnösök százai ellen indítottak eljárásokat világszerte.

(Szöveg forrása: http://www.holokausztmagyarorszagon.hu)

--------------------------------------------------------------------------------------------

                                 Josef Mengele

1911-ben született, jómódú bajor gyáros fiaként. Az
újgazdag család szigorúan katolikus volt, és ezt Mengele
sem titkolta a későbbiek folyamán. Sőt, minden hivatalos
papíron a "katolikust" tüntette fel az akkoriban a nácik
körében sokkal előnyösebb "istenhívő" helyett. 1931-ben,
húszéves korában a Stahlhelm ("Acélsisak"), egy
nacionalista háborús veterán szervezet tagja lett, majd
lelkesen fogadta a náci mozgalmat is. 1934-ben csatlakozott
az SA-hoz, 1937-ben párttagságért folyamodott, majd a
következő évben már SS-tagságért is. Egyszerre a müncheni,
a bonni, a bécsi és a frankfurti egyetemre is beiratkozott:a
fizkai antropológiára és a genetikára koncentrált.
Végül Otmar von Verschuer vezetése alatt dolgozott
a frankfurti egyetem. Öröklésbiológiai és Fajhigiéniai
Intézetében, abban a mintaintézetben, amely azt kutatta,
miként lehetne az egyének genetikai jellemzőiről készített nemzeti kartotékrendszerrel
hozzájárulni a "biologizált" társadalom kialakításához. Verschuer fia később úgy emlékezett,
hogy Mengele barátságos ember volt, olyan kedves, hogy a nők az intézetben "Mengele
atyaként" emlegették (ez a becenév természetesen egyéb értelmet is hordozhatott). Mengele,
Auschwitzba érkezése előtt három publikációt is írt, melyekben az állkapocs, az ajak, a
szájhasadék és a fülporc formája és elhelyezkedése szerint próbált különbséget tenni az egyes
fajok, rasszok és nációk közt. 1943. május 30-án, harminckét évesen érkezett meg az
auschwitzi haláltáborba.
Már Auschwitzban vált valóságos megszállottjává az ikerkutatásoknak.
Összegyűjtötte az összes ikerpárt a tábor területéről, és laboratóriumi körülmények közt,
hosszú órákon keresztül végezte méréseit, vérelemzéseit és egyéb kísérleteit az ikreken. Egy
alkalommal kiválasztott egy csecsemő ikerpárt, és bármiféle érzéstelenítés nélkül felnyitotta a
mellkasukat, hogy megfigyelje, egyszerre ver-e a szívük. Egy fogoly orvos visszaemlékezései
szerint egy éjjel kiválasztotta mind a tizennégy ikret, akiken azelőtt kísérletezett, és egyetlen
szó, egyetlen arcrándulás nélkül sorban kivégezte őket. Törpéken is végzett kísérleteket, és fő
tevékenységei közé tartozott a szemszínnel való manipulálás - nem egyszer fecskendezett kék
festéket a zsidó gyerekek szemébe (jogos a kérdés, hogy ilyenkor tudósnak érezte-e magát?).
Sokszor jelent meg személyesen a rabok közt, és hirtelen felindulásból szelektálni kezdett.
Állítólag ő végezte a leghátborzongatóbban a szelektálást: simára vasalt, patyolat tiszta
ruhában, komolyzenét dúdolgatva, sokszor még mosolyogva is intett jobbra, majd balra, hogy
kinek hova kell mennie. Mint aki boldog, hogy embereket küldhet a halálba elegánsan,
kedvesen.
Két veszélyes mániáját is ismerjük: az egyik a tisztaságmánia volt, a másik alacsony
termetével hozható összefüggésbe. Ha a rabok tudták, hogy Mengele a blokkjukba érkezik, a
lehető legalaposabban rendet raktak és kiszellőztettek, ugyanis ha nem volt rend, a doktor
azonnal szelektálni kezdett. Máskor - és ez magyarázható alacsony termetével - egy krétával
lépett be az egyes blokkokba, és 150-160 cm magasságban meghúzott egy vonalat. Aki nem
érte fel azt, azonnal mehetett a gázkamrába vagy a krematóriumba.
Mengele ördögi jellemét még inkább erősítette, hogy közvetlenül is gyilkolt. A fenol
injekciókat úgy adta be a sorban állóknak, mintha épp csak gyógyszerrel oltaná be őket.
Sokszor újszülött csecsemőket hajított a krematóriumi kemencékbe, egyszer pedig úgy lőtt
agyon valakit, hogy közben lábával egy nőre tiport. Ám néha épp ellenkezőleg is viselkedett:
egy anyát és a lányát például azért mentette meg egyszer, mert festői szépségűeknek találta
őket. Rendkívül szeszélyes volt, jóképű és kellemes kisugárzású, ugyanakkor borzasztó
dolgokra volt képes, és ezért rengetegen félistennek tartották.
Az egyik fogoly orvos később így számolt be Mengeléről: "Egy szörnyeteg volt,
kortünet, éppannyira nem orvos, mint amennyire bármi más sem. Egy szörnyeteg, és…
kizárólag gonoszság és sorscsapások származhattak tőle."Egy túlélő nő ekképp emlékezett
vissza: "Azt képviseli, amit Auschwitz jelent nekünk. Másikuk szerint „annyira rettenetes
volt, hogy inkább csak absztrakciónak tűnt." Egyes híresztelések szerint észrevétlenül sétált
ki, amikor a tábort felszabadították, és évekig élt németországi villájában, anélkül, hogy erről
a hatóságok tudtak volna. Ám ez szintén csak legenda, a valóságban már a felszabadítás előtt
elmenekült Argentínába. Hosszú éveken keresztül nem tudtak róla semmit, míg 1985-ben egy
tudóscsoport meg nem találta a sírját Brazíliában. Az ezt követő nyomozás során kiderült,
hogy Dél-Amerikába menekülése után egyre gyengébb lett szellemileg, és már egyáltalán
nem hasonlított korábbi énjéhez. Egy szánni való, rettegő remete vált belőle.
1979-ben, úszás közben lelte halálát; szívroham végzett vele. Az auschwitzi túlélők ezt évekig
nem akarták elfogadni, ők bírósági pert és halálos ítéletet akartak Mengelének. Ahogy az
egyik túlélő iker elmondta: "Szeretnék egy jó helyet az első sorban, és onnan nézném végig az
eljárást, mert nagyon félek tőle… Számomra ő a kulcsa annak, hogy mindentől félek, ami
német." A sír felfedezése okozta csalódottságot talán egy fogoly orvos mondatából érthetjük
meg leginkább: "Addig szeretnék élni, hogy lássam ezt a pert, aztán nyugodtan meghalhatok."

------------------------------------------------------------------                          

                           Otto Moll

 Otto Moll SS-főtörzsőrmester 1915 márciusában született. 1941 májusában kezdte meg szolgálatát Auschwitzban. Kezdetben a mezőgazdasági munkára kirendelt foglyokat felügyelte, de brutális viselkedése miatt hamarosan kinevezték a büntetőszázad parancsnokává. A kisebb vétkekért (dohányzás munka közben, élelemlopás stb.) ide került foglyokat különösen nehéz munkára vezényelték: ők ásták ki a tábori csatornarendszert, miközben őreik Moll irányításával folyamatosan verték őket. 1942-ben Birkenauban megkezdődött az új krematóriumok építése. Ősszel Moll parancsnoksága alatt a Sonderkommando kiásta, és nyíltszíni máglyákon elégette az ideiglenes gázkamrákban (Bunker 1 és 2) elgázosított több mint százezer zsidó tömegsírokban elföldelt holttestét. A szörnyű feladat végrehajtása során Moll és beosztottai válogatott kínzásokkal gyötörték a bomlásnak indult hullákat cipelő sonderkommandósokat. 1943 áprilisában háborús érdemkereszttel tűntették ki. 1943 őszétől fél évig az egyik különösen rossz hírű auschwitzi altábor, a fürstengrubei szénbánya parancsnoka volt. 1944 tavaszán a gleiwitzi altábort irányította és minden ok nélkül lőtt agyon foglyokat. A magyar zsidók megsemmisítése céljából 1944. május elején Auschwitzba visszatérő Höss Mollt nevezte ki a birkenaui krematóriumok főparancsnokává. Döntése érthető, hiszen Moll a holtestek elégetésének specialistája volt. Irányításával az elhanyagolt állapotban lévő krematóriumokat rohamtempóban felújították. Mivel a magyar zsidók olyan tömegben érkeztek, hogy a krematóriumok kemencéi nem tudták elégetni az áldozatokat, Moll halottégető gödröket ásatott. A gödrök alján parancsára csatornákat alakítottak ki, amelyek a holttestekből kiolvadó emberi zsírt a gödrök széléhez vezették, ahonnan a Sonderkommando tagjai vödrökkel kimerték, majd kis mennyiségben a testekre locsolták, így gyorsítva az égési folyamatot. A magyar zsidók elgázosítása során Moll különösen szadista módszerekkel emberek százait gyilkolta meg. A Sonderkommando egyik túlélője így jellemezte tevékenységét: "Moll mindent átszervezett és gödröket is ásatott a hullák elégetésére. Ha sok volt a munka maga is segített a holttesteket a gödrökbe dobálni: feltűrte ingujját és kettő helyett is dolgozott. Ez a fanatikus és őrült náci, aki nem ivott és nem dohányzott, többször kijelentette, hogy a parancs az parancs, s ha a Führer megparancsolná, saját feleségét és gyermekét is elégetné. Egyetlen szenvedélye az emberi vér látványa és a lövöldözés, kedvenc szórakozása pedig a halálra várakozó anyák gyermekeivel való enyelgés volt. Mosolyogva odalépett egy-egy anyához, megcsókolta a gyermekét, egy darab csokoládét adott neki, s elvitte a gyereket azzal az ígérettel, hogy mindjárt visszahozza. Ehelyett azonban elevenen forró emberi zsírba dobta. Ezt napjában többször megismételte, azután kijelentette: 'Ma már eleget tettem a hazáért!' S mint aki jól végezte dolgát szolgájától, egy francia fogolytól uzsonnát kért. Szabad óráiban a Visztulára járt halászni." Másik kedvenc kedvtelése az volt, hogy meztelen nőket hurcolt az égetőgödrök szélére és mielőtt tarkón lőtte őket, a fülükbe ordította: "Csak nézzétek, nézzétek meg jól! Egy percen belül ti is éppen így fogtok égni ott lent." Moll a Sonderkommando tagjait is állandóan kínozta. Aki elárulta a deportáltaknak, hogy mi vár rájuk a gázkamrában, azt élve a krematórium egyik kemencéjébe lökte. Akinél lopott értéktárgyakat talált, azt leöntötte benzinnel és felgyújtotta, másokat arra kényszerített, hogy a víztározóban addig ússzanak békaként brekegve, amíg meg nem fulladnak. Ha a Höss-akció során a krematóriumok gázkamrái tele voltak, akkor a magyar zsidók beérkező transzportját az újra üzembe helyezett Bunker 2-höz irányították. Nyiszli Miklós erdélyi magyar zsidó, aki a Sonderkommando orvosa és Mengele doktor boncolóorvosa volt itt figyelte meg Mollt: "3-400-an kerülnek egyszerre a vetkőzőkbe. Itt sűrű botütésektől nógatva, gyorsan leteszik ruháikat és távoznak a ház túloldalán lévő ajtón...Az ajtón kilépve, idejük sem jut arra, hogy körülnézzenek és helyzetük borzalmasságát felfogják, már karon is ragadja őket egy-egy sonderkommandós és viszi az SS-őrök sorfala között...a máglyához...A lövés itt egy csattanásnak hallik a borzalmas ordításban. Elhangzik és a többnyire csak félig halottat bedobják az árok tűztengerébe...Itt a máglyáknál Moll a parancsnok. Mint orvos, és mint szemtanú állíthatom, hogy ő a Harmadik Birodalom legelvetemültebb, leghidegvérűbb, legmegszállottabb gyilkosa. Még dr. Mengelében is jelentkezett néha valami emberi...(Moll) mindenhol jelen van, fáradhatatlanul járja körbe a máglyákat, az utat a tűztől a vetkőzőig. A vetkőzőtől a máglyákhoz felvezetettek nagy része ellenállás nélkül engedi, hogy vigyék. A dermedtségtől vagy félelemtől annyira bénult, hogy talán nem is tudja, mi történik vele. Ilyenek az öregek és a gyermekek nagyrészben. Vannak azonban fiatalok...Ezek létfenntartási ösztönük minden kétségbeesett erejével próbálnak ellenállni. Ha egy ilyen jelenetet Moll az emberfutószalag vonalán észrevesz, állandóan nyitott pisztolytáskájából előrántja fegyverét. Egy dörrenés, sokszor 40-50 méter távolságról és az akadékoskodó holtan esik ki a sonderes kezéből. Moll mesterlövésznek számít. Sok Sonderkommandós karját lőtte már át, ha elégedetlen volt munkájával, mindig csak a karját, minden kiabálás vagy figyelmeztetés nélkül." Moll Höss, vagy más feljebbvalója jelenlétében nem vetemedett ilyen kilengésekre, de az ellenőrzésektől eltekintve 1944 nyarán ő volt a megsemmisítő zóna korlátlan ura. Ősszel kidolgozott egy tervet a krematóriumok lebontására, a foglyok tömeges legyilkolására és a nyomok eltüntetésére, majd visszahelyezték a gleiwitzi tábor élére. 1945 januárjában ő szervezte meg a tábor kiürítését. Ezután a kauferingi kényszermunkatábor parancsnokává nevezték ki. A foglyokkal itt is brutálisan bánt. Mollt a háború után az amerikai hatóságok elfogták, Dachauban bíróság elé állították, és halálra ítélték. Az ítéletet 1946. május 28-án végrehajtották.

(Szöveg forrása: http://www.holokausztmagyarorszagon.hu)

 -------------------------------------------------------------------------------------------                              

                   Rudolf Höss: Auschwitz parancsnoka

            Rudolf Franz Ferdinand Höss néven született 1900-ban Baden-Badenban, apja nyugalmazott Katonatiszt. Rudolfot misszionáriusnak szánták, ezért szigorú vallásos nevelést kapott. Höss 1916-ban, az első világháború kitörése után önkéntesként jelentkezett a hadseregbe. A Közel-Keleten, a mai Izrael. Szíria, Irak területén harcolt és megsebesült. Hősies magaviseletéért előléptették, ennek következményeként 17 évesen a német hadsereg legfiatalabb altisztje lett.

 

            A háború után katonatársaihoz hasonlóan nem találta a helyét a civil életben. Nem sok idő múlva belépett a szélsőségesen nacionalista Freikops szabadcsapatok egyikébe, Akik a Baltikumban, Lengyelországban, és Kelet-Poroszországban harcoltak. Höss visszatérve Németországba alkalmi munkából tartotta el magát, mivel szakképzettsége nem volt.

 

            1922-ben az akkor még szinte teljesen ismeretlen náci párt tagja lett, a 3240-es számú párttagsági könyvet kapta. 1923-ban gyilkossági ügybe keveredett, amiért 10 év börtönre ítélték, azonban jó magaviselete miatt 1929-ben szabadon engedték. A következő pár évben vidéki gazdálkodó lett, és családot alapított, a házasságából 3 gyermeke született. Valamikor a 30-as ével elején találkozott Heinrich Himmlerrel, aki rá bízta a Környékbeli SS-alakulatok megszervezését. 1934-ben, a náci párt hatalomra kerülése után Himmler rábeszélte, hogy csatlakozzon a Totenkpof (halálfejes) SS-hez, akik a koncentrációs táborok őrségét adták. Kiképzést kapott, ezután 1938-ig a Dachaui koncentrációs tábor volt a szolgálati helye. Főnökei rendkívül elégedettek voltak Höss munkájával, gyorsan araszolt felfelé a ranglétrán. 1938-ban a Sachsenhauseni koncentrációs táborba helyezték át, ahol a parancsnok segédtisztje volt. 1940 májusában Himmler megbízta az ekkor már SS-százados Hösst, hogy Auschwitzban (Oswiecin) szervezzen koncentrációs tábort a Lengyel hadsereg egykori kaszárnyájának területén. Kezdetben az volt a terv, hogy a tábornak 10 000 lengyel fogoly elhelyezésére kell alkalmasnak lennie. Höss Sachsenhausenből hozatott 30 német köztörvényes bűnözőt, kápók lettek, az 1 és 30 közötti számozást kapták. Ők voltak Auschwitz első regisztrált foglyai.

 

            Az első transzport a Tarnówi börtönből érkezett 1940.június 14-én 728 lengyel politikai fogollyal. Az ezt követő években a tábor egy negyven négyzetkilométeres, SS őrséggel a külvilágtól hermetikusan elzárt komplexummá vált.

 

            1941 őszén az első Zyklon-B-vel történő kísérleti gázosításokat kísérleteket Höss személyesen irányította, majd Adolf Eichmann társaságában választották ki azt a két lengyel parasztházat, melyeket ideiglenes gázkamrává alakítottak át. Krakkoi börtönben írt memoárjában Höss így emlékszik erre: „Bejártuk az egész térséget, hogy megfelelő helyet találjunk, ahol elkezdhetjük az emberírtást...” Höss gyakran részt vett a tömeges gázosításokon, végig nézte az áldozatok útját a vetkőzőtől a krematóriumig.

 

 

            Höss itt családjával élt egy a tábor melletti szolgálati lakásban, a kertben és a háztartásban foglyok dolgoztak. Közben megszületett az ötödik gyermeke is. Höss látszólag minta családapa volt, de 1943-ban a háttérben viszonyt folytatott egy női fogollyal, aki teherbe esett tőle. Höss meg akarván szabadulni e kellemetlen tényezőtől, bezáratta a tábori Gestapo pincéjébe, hogy ott haljon éhen. A nő életét egy tábori vizsgálóbizottság mentette meg, akik a táboron belüli óriási mértékű korrupciót vizsgálták. Felfedték, hogy a tábori SS személyzet mértéktelenül lopja a megölt zsidók vagyonát, és sok parancs nélküli kivégzést hajtanak végre. A vizsgálat eredményei alapján Hősst 1943 végén leváltották, de Himmlerhez való jó viszonya és régi náci párttagsága révén felfelé buktatták. Ő lett a koncentrációs táborok felügyelőjének helyettese.

 

            1944 májusában, a magyar zsidók deportálásának megkezdése előtt Eichmann ellátogatott Auschwitzba, azt találta, hogy a krematóriumok elhanyagolt állapotban vannak, a Birkenaui zsidó rámpa sem készült el. Eichmann kérésére az akkori táborparancsnokot leváltották, és Hösst vissza helyezték Auschwitzba, mint táborparancsnokot. Június végégi ő irányította a róla elnevezett „Höss akciót” aminek keretében több százezer magyar zsidót öltek meg. Az akció végeztével visszatért felügyelő helyettesi posztjára.  1944 őszén a nyilasok által átadott zsidók munkába állítását szervezte, 1945 elején az ő irányítása alatt folyt a keleti területeken fekvő táborok kiürítése.

 

            A háború után Lang álnéven bujkált egy vidéki gazdaságban, és egy feljelentés nyomán fogták el 1946 márciusában a britek. Nürnbergben a náci háborús főbűnösök perében részletes és sokkoló beismerő vallomást tett Auschwitzban elkövetett bűneiről. Nem sokkal később Hösst kiadták a lengyeleknek, akik bíróság elé állították és halálra ítélték. A lengyel főügyész kérdésére részletes visszaemlékezést írt, amelyben őszintén vallott tetteiről. 1947 tavaszán, az Auschwitzi I. krematórium előtt felakasztották. Halála előtt bocsánatot kért a lengyel néptől az ellene elkövetett bűnökért.

 

 

Oldal: A tábor személyzete
Auschwitz halálgyár - © 2008 - 2024 - ilyenvolt.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat